A botanikus William Beal 1879-ben 20 magokkal teli üvegpalackot rejtett el a Michigani Állami Egyetem területén. Ekkor még nem sejthette, hogy terveit felülmúlva, a leghosszabb kísérletet indítja el, mely napjainkban is javában zajlik.
Az elmúlt 137 év során már 15 palackot kiástak, a következőt négy év múlva, az éj leple alatt Frank Teleweski botanikus fogja kiásni.
A palackokba Beal 21 különböző növényfaj 50-50 magját helyezte el, majd 50 cm mélyre ásta el azokat szájukkal lefelé, hogy az esővíz ne gyűlhessen össze bennük. A megfelelő várakozási idő után kiásva a palackokat, a magokat elültetve kiderül, hogy melyek őrizték meg csírázóképességüket, vagyis mennyi ideig tarthatók el a magok.
William James Beal
(forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/William_James_Beal#/media/File:The_history...)
Beal eredeti koncepciója szerint a kísérlet korántsem tartott volna ilyen sokáig. Elképzelése szerint 5 évente ástak volna ki egy palackot, így összesen egy évszázadot alatt zajlott volna le. A részeredmények alapján azonban a magok sokkal tartósabbnak bizonyultak, mint azt korábban hitték, így először 10, majd 20 évre módosították a kivételek közti időt. A jelenlegi felállás alapján 2100-ban fogják eltávolítani az utolsó palackot, 221 évvel az elásása után.
A kísérlet ugyan egyszerűnek és jelentéktelennek tűnik, azonban meglepően hatásosnak bizonyult. Az 1800-as évek végén a kártevők elleni védekezés még kiforróban volt, így ez a kísérlet is a magok eltarthatóságát, illetve a növényi kártevők elleni védekezés lehetőségeit hivatott vizsgálni. Beal idejében is ismert volt, hogy a magok sok ideig képesek „nyugvó” állapotban várni a talajban, hogy csírázásra alkalmas körülmények legyenek (pl. megfelelő hőmérséklet, vízmennyiség), azonban senki sem tudta, hogy mennyi ideig tarthatók el a magok.
Az eddig kiásott magok legalább egy része mindig kikelt, azonban jellemzően más-más fajokat és eltérő kikelési arányokat figyeltek meg minden egyes palack esetén. A Verbascum blattaria, azaz a molyűző ökörfarkkóró azonban minden esetben kicsírázott. Legutóbb 2000-ben ástak ki egy palackot, akkor az 50 magjából 23 kelt ki. Ebből a palackból még egy mályvafaj a Malva pusilla magjai keltek ki, a másik 19 faj magjai vélhetően már alkalmatlanok a csírázásra, így a kutatók izgatottan várják az újabb palackok kiásásának eredményeit.
Beal ilyen üvegeket használt a kísérlethez
(forrás: http://www.npr.org/2012/11/23/165030844/experiments-that-keep-going-and-...)
2005-ben izraeli kutatók igen jó állapotú, 2000 éves datolyapálma magokat ültettek el, melyekből egészséges növények nőttek. A magok elképesztően sokáig csírázóképesek maradnak hideg, napfénytől és nedvességtől elzárt helyen, azonban „életszerűbb” körülmények között, mint amilyen Beal palackjaiban is található, csak feltételezések vannak a magok eltarthatóságáról. Az utolsó palack kivételét valószínűleg csak gyermekeink, unokáink fogják megélni, így ők már nagy valószínűséggel erre a kérdésre is választ kapnak.