A világ legveszélyesebb fertőző megbetegedései I.

Az emberi történelem során számos jelentős esemény hátterében olyan, szabad szemmel láthatatlan vagy alig látható halálos kórokozók álltak, melyek bár kellemetlen, de annál fontosabb szereplői az emberiség múltjának, jelenének és minden jel szerint jövőjének egyaránt. Emiatt fontos ezeket és az általuk előidézett megbetegedéseket jobban megismerni. Jelen cikksorozatunkban ezeket a kórokozókat szeretnénk bemutatni, a legapróbbaktól kezdve a szabad szemmel már láthatókig.

Az élővilág legkisebb és egyúttal legvitatottabb helyzetű kórokozói a vírusok és a prionok, amelyek rendkívül egyszerű felépítésű, csupán egy vagy néhány nagyméretű molekulából felépülő sejtparaziták, melyek élő sejteket fertőznek meg és késztetnek arra, hogy hozzájuk hasonló élősködőket hozzanak létre. Ennek eredményeképpen különféle betegségtüneteket okoznak és rontják a fertőzött személy életkilátásait. A fertőzés nyomán kialakult megbetegedések egy része maradandó elváltozásokat, súlyos szövődményeket eredményez, végeredményben halált okozva.

Az egyik leghalálosabb közülük az Ebola-vírus okozta vérzéses láz, amit először 1976-ban azonosítottak Afrikában, Kongóban. Az eddigi legpusztítóbb járványt 1995-ben okozta Zaire-ben, ahol mintegy 300 fertőzött emberből 245 meghalt. Szerencsére eddig minden járvány, aminek a hátterében ez a kisméretű kórokozó állt, rövid időn belül eltűnt. Eddig tehát a vírus nem volt képes tartósan fennmaradni az emberekben, amiből a szakértők arra következtetnek, hogy valamilyen vadon élő állatfajban tartja fenn magát, ahonnan időről-időre átterjed az emberekre, illetve a csimpánzokra. Nagyon fontos lenne a vírust mihamarabb megtalálni a természetben, hiszen csak akkor tudnánk hatékonyan védekezni egy újabb járvány kitörése ellen, ha pontosan tudnánk, mely állatfajokban tenyészik.


Ebola-vírus (elektronmikroszkópos felvétel)
(forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Ebola_virus#/media/File:Ebola_virus_em.png)

Az előbbihez hasonló vérzéses lázat okoz a szintén afrikai eredetű Marburg-vírus is, amelyet 1967-ben hurcoltak be Németországba, méghozzá közép-afrikai majmokkal. Az ennek nyomán kialakult megbetegedés több emberéletet követelt már. Mind az Ebola, mind a Marburg-láz gyógykezelése sajnálatos módon kimerül a fertőzött személy intravénás folyadékpótlásában, amivel a halálozási arányt 40%-ra lehet csökkenteni, tehát gyors orvosi segítséggel minden 10 ebolás betegből 4-en még így is meghalnak.


Marburg-vírus (transzmissziós elektronmikroszkópos felvétel)
(forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Marburg_virus#/media/File:Marburg_virus.jpg)

Szintén afrikai eredetű, de mára már az egész világon elterjedt halálos kór az AIDS, ami az immunrendszer csökkent működése (immunhiány) folytán fellépő másodlagos megbetegedések következtében okoz halált. Rendkívül dinamikus terjedésének következtében a 2000-es években már világszerte mintegy 40 millió ember fertőződött meg és évente körülbelül 3 millió ember halálát okozza. Leginkább nemi közösüléssel, fertőzött vérkészítményekkel és tűvel terjed, de nem ritka a méhen belüli fertőződés sem az anya-gyermek kapcsolatban. Az emberi immunrendszer elégtelen működését eredményező úgynevezett HIV-vírusok két nagy csoportba sorolhatók. A leghalálosabbak a HIV-1 csoport tagjai közül kerülnek ki, amelyek Közép-Afrikából származnak és rokonságot mutatnak a csimpánz hasonló vírusaival. A lassabban ölő társaik a HIV-2 csoportba tartoznak, Nyugat-Afrikából származnak és az örvös mangábe nevű majom hasonló vírusaival állnak rokonságban. Egy időben a gyermekbénulás ellen kialakított vakcinával hozták összefüggésbe megjelenését, ugyanis előállításához majmokból származó sejttenyészetet használtak, így elvben elképzelhető, hogy a majmok immunelégtelenség vírusával (SIV) fertőzött sejttenyészetekből került az emberbe a HIV őse. Valószínűbb azonban, hogy a HIV már korábban is jelen volt az afrikai társadalmakban és csak később, a 20. század végén hagyta el a fekete kontinenst, melynek oka mind a mai napig rejtély a tudósok számára. Bármi is legyen a kiváltó ok, annyi bizonyos, hogy bármely ismeretlen, távoli földrészen tenyésző kórokozó okozhat végül világméretű járványokat, ami ellen az egyetlen hatékony módszer a környezetünk tiszta, rendezett, higiénikus állapotának fenntartása.


HIV-vírusok (zöld pontok) egy fertőzött makrofág (immunsejt) felszínén (scanning elektronmikroszkópos felvétel)
(forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/HIV#/media/File:HIV_on_macrophage.png)

Amennyiben bizonytalan, kérje szakembereink segítségét!

Hívjon minket bizalommal a +36 30 872 7777 telefonszámon, vagy

Kártevőt találtál az otthonodban?

1. lépés: nyugodj meg!

2. lépés: hívd a +36 30 872 7777 számot!

3. lépés: amíg várod munkatársunkat, tedd szabaddá a polcokat és a sarkokat az eredményes és gyors munkavégzéshez!

4. lépés: gondolj rá, hogy Te is épp olyan félelmetes vagy az állatnak, mint ő Neked!

5. lépés: ….és tudd, hogy ha minket hívsz, azt ő nem éli túl!

DEZIN-PRO KFT. | +36 30 872 7777 | info@dezin-pro.hu | 1146 Budapest, Thököly út 106.