Házi praktikák moly ellen

Nem sok olyan kellemetlen és tartós lakója akadhat otthonunknak, mint a moly, ami beköltözhet a konyhában, spájzban tárolt lisztbe, tésztákba, fűszerekbe vagy akár a ruhás szekrényünkbe nem kevés kárt okozva. A moly gyorsan elszaporodva tartós és költséges problémákat okozhat. Mivel hosszabb ideig szinte észrevétlen, mire felfigyel rá az ember, már olyan mértékben elszaporodott, hogy házilag nehezen vagy egyáltalán nem lehet őket kiirtani.

A leggyakrabban az élelmiszereinket szennyező aszalványmollyal, valamint a ruháinkat és textiljeinket károsító ruhamollyal találkozhatunk. Amit mindenképpen fontos róluk tudni, hogy nem a kifejlett lepke okozza a problémát, hanem hernyószerű lárváik. Emiatt sikertelen minden olyan próbálkozás, ami kizárólag a röpképes imágókat pusztítja el.


Ruhamoly (Tineidae sp.) – Saját felvétel

Mint minden más esetben, itt is elmondható, hogy a védekezésben a megelőzésre kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Mivel a lárvák érzékenyek a hőmérséklet-ingadozásra, az egyik legegyszerűbb módszer a rendszeres szellőztetés. A szellőztetés hatására megváltozik a lakás levegőjének páratartalma is, ami szintén kedvezőtlenül befolyásolja az életkörülményeiket. A molyok tömeges elszaporodására számos esetben a nyaralás idején kerül sor, amikor hetekre bezárva marad a lakás.

A moly megtelepedését nagymértékben nehezíti, ha az újonnan vásárolt lisztet, rizst, egyéb magvakat és fűszereket legalább egy napra mélyhűtőbe helyezzük. Megfelelően alacsony hőmérsékleten mind a lárvák, mind a kifejlett rovarok elpusztulnak.


Ruhamoly lárva (Tineola sp.) rágásnyomokkal, ürülékkel – Saját felvétel

Készletmoly (Ephestia elutella) lárvája
(forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Ephestia_elutella#/media/File:Ephestia_elut...)

A kifejlett nőstények csak néhány napig élnek, de ezalatt több száz petét raknak a legeldugottabb, nehezen hozzáférhető helyekre; résekbe, repedésekbe, illesztékekbe. A szekrények alapos átmosása ecetes vízzel sok esetben segíthet.

A petékből kikelő igen pici lárvák képesek a legkisebb résen keresztül bejutni a táplálékul szolgáló élelmiszerbe vagy textilbe. Erős szájszervükkel átrágják magukat a papír- és nyloncsomagolásokon is. Emiatt mindenképpen fontos időnként átnézni ezeket, és ha valamiben megtaláltuk őket, akkor minél hamarabb gondoskodni hatékony irtásukról vagy bezsákolva szabaduljunk meg a fertőzött élelmiszertől, ruhaneműtől. Fontos, hogy semmiképpen se a lakáson belüli hulladéktárolóba kerüljenek, hiszen kirágva magukat képesek megtelepedni itt is!


Ruhamoly (Tineola sp.) kártétele pulóveren – Saját felvétel

A tiszta, molymentes élelmiszereket jól záródó dobozokban érdemes elhelyezni és lehetőség szerint csak annyit tárolni belőlük, amennyire a háztartás működéséhez feltétlenül szükség van.

Ruhamoly ellen védekezhetünk csokorba szedett levendulával vagy levendulás illóolajjal átitatott vatta, vagy más hasonló készítmény segítségével. Ugyanezen az elven működnek a molyok ellen értékesített párologtató készülékek is. Az egyik leghatásosabb szaghatáson alapuló anyag a naftalin, amit a ritkábban hordott ruhák közé helyezve védekezhetünk a ruhamoly ellen. Ugyancsak hasznos segítség lehet a terpentinnel átitatott selyempapír is.

A rovarokra általánosan jellemző, hogy az ellentétes nemű egyedek speciális illatanyagokkal, ún. feromonokkal találnak egymásra (erről egy korábbi bejegyzésünkben olvashattak). Ezeket a feromonokat felhasználva különféle ragasztós molycsapdákat fejlesztettek ki, amelyeket már számos háztartási boltban megvásárolhatunk, és több-kevesebb sikerrel alkalmazhatunk a kifejlett egyedek összefogására. Lényegesen olcsóbb megoldás, ha mi magunk készítünk molycsapdát egy kevéske méz felhasználásával. A méz amellett, hogy ragadós, rendkívül vonzó csalétek a molylepkék számára.

Amennyiben a fent felsorolt módszerek egyike sem segít a molyproblémán, mindenképpen kérje szakembereink segítségét!

Hívjon minket bizalommal a +36 30 872 7777 telefonszámon, vagy

Kártevőt találtál az otthonodban?

1. lépés: nyugodj meg!

2. lépés: hívd a +36 30 872 7777 számot!

3. lépés: amíg várod munkatársunkat, tedd szabaddá a polcokat és a sarkokat az eredményes és gyors munkavégzéshez!

4. lépés: gondolj rá, hogy Te is épp olyan félelmetes vagy az állatnak, mint ő Neked!

5. lépés: ….és tudd, hogy ha minket hívsz, azt ő nem éli túl!

DEZIN-PRO KFT. | +36 30 872 7777 | info@dezin-pro.hu | 1146 Budapest, Thököly út 106.