SOS Kártevőírtás

SOS Kártevőírtás

Kártevőt találtál az otthonodban?

1. lépés: nyugodj meg!

2. lépés: hívd a +36 30 872 7777 számot!

3. lépés: amíg várod munkatársunkat, tedd szabaddá a polcokat és a sarkokat az eredményes és gyors munkavégzéshez!

4. lépés: gondolj rá, hogy Te is épp olyan félelmetes vagy az állatnak, mint ő Neked!

5. lépés: ....és tudd, hogy ha minket hívsz, azt ő nem éli túl!

 

Növényi károsítók

Növényi károsítók

A növényvédelem egyik legfőbb feladata a gyümölcsfák, a szőlő, a zöldség- és dísznövények megóvása a kártevőktől és a betegségektől. Míg gyökérzetüket, hajtásukat, leveleiket, virágjaikat és terméseiket rovarok rághatják, atkák szívogathatják, ürülékükkel szennyezhetik, a nyálukkal rendellenes sejtszaporodást válthatnak ki, addig a leveleken, gyümölcsökön megjelenő elszíneződő, beszáradó foltokat többnyire gombák, baktériumok és vírusok okozzák, a fás részeken sokszor rákosodó sebeket alakítva ki. A létfontosságú tápelemek valamelyikének hiánya szintén okozhat megbetegedést, akárcsak a kedvezőtlen időjárási elemek, mint pl. a jégeső.

A növények hatékony védelmének alapfeltétele a sokféle károsító pontos felismerése, amihez időnként szakember segítsége szükséges. A leggyakrabban előforduló károsítókról az alábbiakban olvashatnak egy rövid áttekintést.

A drótférgek, a pattanóbogarak lárvái, melyek leginkább különböző vastagságú rézdróthoz hasonlíthatók. Az idősebb lárvák körülbelül 2,5 cm hosszúak. A belőlük kifejlődő bogarak leginkább a lisztbogárra hasonlítanak.

A drótférgek a talajban élve magokkal, növényi gyökerekkel és más szerves anyagokkal táplálkoznak. Rendkívüli mértékben mindenevők, számtalan növényfajtán táplálkoznak, különösen a nedves éghajlatú térségekben. Az általuk okozott legsúlyosabb növénykár általában a tavaszi táplálkozásukkal kapcsolatos, amikor a fejlődő lárvák közel vannak a felszínhez és szorgosan keresik a magokat azok magas tápértéke miatt. A drótférgek a magokat a csírázás során felszabaduló széndioxid után találják meg.

A pattanóbogarak életciklusa akár 5-6 évbe is beletelhet, emiatt elég nehéz megszabadulni tőlük. A felnőtt példányok a talajban raknak petét, közel a lárváknak megfelelő táplálékforrásokhoz. A lárvák a 10 és 21 °C közötti hőmérsékletet kedvelik, ennek megfelelően tavasszal a talaj melegedésével egyre feljebb jutnak, majd túl nagy forróság vagy hideg esetén megint lefelé indulnak. A lárvák folyamatosan mozognak, akár 60 cm mélyre is lejutnak a talaj hőmérsékletétől és táplálékforrásaitól függően. A lárvák késő nyáron szintén a talajban alakulnak bábbá. A felnőtt példányok az áttelelő bábból következő tavasszal bújnak ki, amikor a talaj hőmérséklete 10 °C-ra emelkedik.

Tarka szárnyú, általában 2-6 mm nagyságú rovarok. A nőstények tojócsövük segítségével helyezik tojásaikat a növény szövetébe, és a kikelő nyüvek a növények, gyümölcsök szöveteit rágják. Hazánkban körülbelül nyolcvan fajuk él, melyek közül számos kertészeti kártevő ismert.

Például a cseresznyelégy a meggy és a cseresznye kukacosodását okozza. Főleg a későn termő cseresznyében tesz nagy kárt. Évente egy nemzedéke van. A gyümölcsből kifurakodva a földre kerül és a talaj színe alatt bábozódik be.  Egy másik faj, a spárgalégy a spárga hajtásaiba rakja petéit, a kikelő nyüvek a szárban rágnak járatokat. A bebábozódás rendszerint a talajszint alatt, a szárak belsejében történik. Az összefurkált hajtások meggörbülnek, elszáradnak, csapadékos időjárás esetén elrothadnak. A narancslégy vagy földközi-tengeri gyümölcslégy Magyarországon csak szórványosan fordul elő, kártételét a kései őszibarackon figyelték meg. Fehér lárvái a gyümölcsben találhatók; a kívülről egészségesnek tűnő gyümölcs belsejében a magház környéki rothadás hívja fel rájuk a figyelmet.

Jellemzően növényi kártevők és általában egyetlen növényfajt károsítanak (pl. borsó gubacsszúnyog), de találunk közöttük többféle tápnövényt szívogató fajt is (pl. citrom gubacsszúnyog). Ezeknek a fajoknak a lárvái jól felismerhető elváltozást okoznak táplálkozásukkal. A képződő gubacs védelmet jelent a fejlődő lárva számára. Néhány gubacsszúnyog-faj lárvája ragadozó életmódot folytat, mint pl. a levéltetű fogyasztó gubacsszúnyog, amit ennek megfelelően a biológiai növényvédelemben is hasznosítanak.

A gubacsszúnyogokra általánosan jellemző a kis testméret (néhány milliméteresek) és a rendkívül rövid élettartam (maximum néhány nap). Emiatt az egyedek rajzása és szaporodása egyszerre, egy időben történik. Rövid rajzástartamuk és a lárvák rejtett, védett életmódja nehezíti az eredményes növényvédelmi kezeléseket.

A szél, a madarak és a rovarok által terjesztett levélatkák lényegesen kisebbek a takácsatkáknál és ellentétben velük, szövedék nélkül élnek a leveleken. Kártételük általában a levelek barnulásához és lehullásához vezet, azonban pl. a leander levelei az atkák szívogatásának hatására olyan lesz, mintha lisztes lenne. Különösen tavasszal és nyár végén szembetűnő a kártételük.

Az évről-évre való fennmaradásukat az áttelelő nőstények biztosítják, amelyek a kertben a talaj felső rétegeiben, növényi maradványok alatt, fák kérgében, melegágyak, üvegházak farészeiben vészelik át a telet. A nőstények jellemzően repedésekbe, használaton kívüli cserepekbe, bútorokra rakja a tojásait. Szobanövényeknél sokszor elegendő vízzel permetezni, a magas páratartalmú levegőn ugyanis az atkák nem érzik jól magukat. Száraz, meleg körülmények között tömegesen elszaporodnak.

 

Apró, kabócákra emlékeztető, de azoknál jóval hosszabb csápú, barnás vagy zöldes színű rovarok. Nevüket arról a képességükről kapták, hogy hátsó lábaikkal remekül ugranak. Az ősszel megtermékenyített, kifejlett nőstények áttelelve tavasszal levelekre, termő hajtásokra rakják sárgás petéiket. A lárvák a leveleken, fiatal hajtásokon telepekben szívogatnak. Bőséges, mézharmatszerű ürüléküktől (ami egy ragacsos, nagy cukortartalmú anyag) a levelek fénylő-ragadós bevonatot kapnak; az édes bevonatot szívesen fogyasztják a hangyák, méhek, és darazsak. A mézharmatos hajtásokon később a korompenész is megtelepedhet.

A levélbolhák szívogatta fiatal hajtások leszáradhatnak, a virágok, terméskezdemények lehullhatnak, a gyümölcs fejletlen maradhat. Emellett a gyümölcsök foltosodhatnak és ízükből is veszítenek; a levélbolhák kártétele akadályozza a következő évi termőrügyek kifejlődését is. A legtöbb faj egyetlen gazdanövényre specializálódott, amit nevük is tükröz (pl. körtelevélbolha).

A kifejlett rovarok általában nektár és pollenevők, de ragadozók is vannak köztük. A nőstények rövid tojócsövük segítségével rendszerint puhább növényi részekbe süllyesztik tojásaikat. A petékből kikelő álhernyók leveleken, termésekben, ritkábban gubacsokban élnek; kifejlődve a levelek között vagy a talajban szőnek gubót, s gyakran csak 1-2 évi áttelelés után bábozódnak be. Számos kertészeti kártevő kerül ki közülük, mint pl. a fehér öves levéldarázs, köszméte levéldarázs, füstösszárnyú levéldarázs, különféle gyümölcsdarazsak, stb.

1-2 mm-es, törékeny testű, gyakran szárnyakkal rendelkező rovarok. Tavasszal, a zöld hajtások kifejlődése után szoktak megjelenni. Az áttelelő alakok a faj szétterjesztése céljából ún. szárnyas nemzedéket hoznak létre, amelyek a növényeken megtelepedve már szárnyatlan nemzedékek sorát hozzák létre. Az új egyedek telepben élnek, általában a levelek hátoldalán. Színük fajonként változó, gyakoriak a zöld színűek, de ismerünk sárga és fekete színű példányokat is.

A levéltetvek a leveleket szívogatják, aminek következtében a levelek torzulnak, összesodródnak, gyakran elszíneződnek (alma, ribizke esetén megvörösödnek). Vannak olyan levéltetű-fajok, melyek csak egy adott növényfajon élnek (például a rózsa levéltetű), de számos levéltetű-faj egyedei növényről növényre vándorolnak és több növényfajt is károsíthatnak.

A levéltetvek nem csak szívogatásukkal, hanem vírusterjesztésükkel is jelentős kárt okozhatnak.

 

A lisztharmat a növények egyik leggyakoribb és legkönnyebben felismerhető gombakártevője. Bármelyik növényt képes megbetegíteni, viszont van néhány faj, amelyek könnyebben megfertőződhetnek. Az orgona, a vadalma, a lángvirág, a méhbalzsam, a rózsák, a szőlő, a tök és az uborka ideális célpontjai ennek a gombafertőzésnek. Minden egyes gazdanövénynek megvan a jellegzetes lisztharmat-gombája és bár több típusa is ismert a fertőzésnek, viszonylag könnyen felismerhető a leveleket, illetve a szárat borító szürke vagy fehér színű foltok alapján.

A gyümölcsfafélék (alma, körte, és a csonthéjasok, elsősorban az őszi barack) virágzási és gyümölcsérési időszakában komoly gazdasági kárt okozhatnak a moníliás betegség különböző kórokozói. Hűvös, csapadékos időjárás esetén a virágokat fertőzve bejuthatnak a fás részekbe is, ezáltal a vesszők, gallyak is jelentős mértékben károsodhatnak. Az elhalt vesszőkön, gallyakon a fertőzés hatására megjelenik a betegség egyik jellegzetes kísérő tünete, a mézgakiválás. A gomba a fán lévő, de még éretlen vagy közvetlenül az érés előtt álló gyümölcsöket is megfertőzheti a sérüléseken, rovarrágásokon keresztül. A sérüléseken, kártevők által kialakított sebeken keresztül bejutott kórokozó jellegzetes fehér penészgyepet, rothadást idézhet elő. A beteg gyümölcsök egy része a fán maradva összeszárad, hosszabb időn át fenntartva a fertőzést.

Apró, 10 mm-nél is kisebb rovarok. A nőstényeket a háti mirigyeikből kiválasztott kemény viaszpajzs fedi. Az egyes egyedek pajzsai összeérve szürkésfehér vagy barnás kérget képezhetnek a növényen. A hímek törékeny, kétszárnyú, szájszerv nélküli rovarok, amelyek rövid életük során ide-oda röpdösnek. A nőstényeknek szárnyatlanok, emiatt gyakran a lárvákhoz hasonlók. Számos faj megtartja lábait és a táplálkozási helyen ide-oda vándorol, ugyanakkor a legtöbb pajzstetű nőstény sohasem hagyja el azt a helyet, amelyen egyszer szívását megkezdte.

A szűznemzéssel szaporodó fajokat leszámítva, a párzást követően a nőstények végtagjaikat levedlik és alaktalan tömeggé duzzadnak, melyet viaszburok vesz körül. Az elevenszülő fajok kivételével a nőstények a háti mirigyeikből kiválasztott kemény viaszpajzs alatt rakják le petéiket és ennek védelme alatt kelnek ki a lárvák. A fiatal pajzstetvek kezdetben parányi atkákra hasonlítanak, és még mászkálnak. Évente több nemzedékük is van.

A kertek gombakártevői közül ez a legveszedelmesebb. Kultúrnövényeken, főleg a szőlőn élősködik. Komoly károkat okoz azonban a paradicsom és az uborka növényén is.  

Eredetileg Amerikából hurcolták be, feltehetőleg a szőlővesszőkötegekben maradt levelekkel. Hazánkban 1880-ben a nyugati országrészben jelent meg először, és azóta is folyamatos a küzdelem ellene.

Járványszerű megjelenése jellemzően májustól szeptemberig károsítja a szőlő termésének és lombozatának nagy részét, de fellépése és elterjedése nagymértékben függ az időjárástól. Meleg, csapadékos évben nagyobb valószínűséggel jelenik meg, és akkor is a sík vidéken, leginkább a homokon pusztít.

A megtámadott növényi rész menthetetlen. A levelek elszíneződnek, vagy elszáradnak, a fürtök bogyói leperegnek, vagy összeszáradva a fürtön maradnak. A megtámadott sejtek elveszítik klorofill tartalmunkat, a beteg levél olajfoltossá válik, nagy része elszárad, majd néhány napon belül elpusztul. A kórokozó a virágfürtöket is megfertőzi, amelyek gyorsan megbarnulnak és lehullnak.

 

Kórokozója a Botrytis cinerea nevű gomba, ami megtelepedve a növény felszínén szürke bevonatot képez, mikroszkopikus méretű spórái apró, szőlőszerű, üvegszerűen átlátszó vagy fakó barna fürtökben tömegével képződnek. 

A szürke penészes rothadás jelentős károkat okoz számos növényen. Elsősorban a virágokat károsítja és később a gyümölcs rothadását idézi elő, de károsíthatja a bimbót, a szárat, a leveleket, a növény hagymáját, gumóját illetve gyökérzetét  is. A virágzáskori tartósan csapadékos időjárás jelentősen növeli a gomba korai fertőzésének esélyét.

A betegség tünetei nagyon változóak, a megtámadott gazdanövénytől, illetve növényrésztől függően. Általános tünetnek tekinthető a szürke vagy barna elszíneződés, vizenyősség, és egy bolyhos, fehéres-szürke vagy vörösesbarna penész, amely a fertőzött területeken alakul ki. Hűvös, párás körülmények között a penész fehér színű maradhat.

 

A takácsatka által fertőzött levelek az erek között megsárgulnak. Gyors munkát végez, képes teljesen elpusztítani a megszállt növényt, ezért fontos felismernünk, hogy mikor van takácsatka fertőzéssel dolgunk.

Ez az apró pókszabású a szívogatásával károsítja a növényt, miközben a nyálában található méreganyagaival a növény fejlődésében is zavart okoz. Tömeges elszaporodásának a 22 °C feletti hőmérséklet és a 70% feletti páratartalom, továbbá a földben levő nátrium-többlet, valamint a kálium és kalcium hiánya kedvez. Természetes ellenségeik a ragadozó atkák, a ragadozó poloskák, a katicabogarak, a gubacsszúnyog, a ragadozó tripszek és a fátyolkák. Tömeges elszaporodásuk hátterében gyakran a szélesspektrumú rovarölő szerek túlzott alkalmazása áll, amelyek kiirtják a felsorolt fajokat.

Az üvegházak, a fóliasátrak és a szabadföldi veteményeskertek egyik legkellemetlenebb rovarkártevője. A kifejletten 2-3 mm-es fehér szárnyú egyedek, illetve világossárga, szárnyatlan lárváik többnyire a fiatal levelek fonákán szívogatnak. A leveleket megérintve a kifejlett molytetvek nagy számban repülnek fel a növényekről.

Az eredetileg trópusi és szubtrópusi területekről származó rovar ma már az egész világon elterjedt. Melegigényes faj, de egyre inkább alkalmazkodik az alacsony hőmérséklethez. Közeli rokona a gyapotmolytetű, ami az utóbbi években került be az országba, és a növényvédőszerekkel szembeni rendkívüli ellenálló-képessége miatt egyre nagyobb figyelemben részesül. A két faj leginkább csak a szakember tudja megkülönböztetni egymástól.

Egy-egy nőstény több száz tojást rak, és melegházi körülmények között évente 10-20 nemzedékük is kifejlődhet. Szívogatásuk miatt a károsított növények legyengülnek, a termés mennyisége csökken. Ha a fiatal növényeket nagy tömegben lepik el, akkor azok fejlődése szinte leáll. A rovarok kártételei között fontos megemlíteni, hogy az általuk ürített ragacsos mézharmaton a korompenész is megtelepszik, továbbá a kifejlett rovarok vírusterjesztők!

 

Hívjon minket bizalommal a +36 30 872 7777 telefonszámon, vagy